Felsőfokú képzés

FELSŐFOKÚ KÉPZÉS

A felsőfokú képzéssel lezárulnak a Nelles Institut Transylvania képzések. Kisebb csoportokban (kb. 20 résztvevő) kollégákként dolgozunk együtt baráti, meghitt légkörben. A kurzusok témáit nem mi, a modulokat vezető terapeuták határozzuk meg, mint a főképzésen, hanem elsősorban a résztvevők maguk javasolják. A felsőfokú képzés egyfajta nyitott, kísérleti térnek tekinthető. Időnként, amikor vendégelőadó jön, jelezni fogjuk, hogy a általa tartott szeminárium egy felsőfokú modul részét képezi-e. Amennyiben igen, a szeminárium felépítése a következő: 3 nyílt nap + 2 nap csak a felsőfokú modul. 

A KÉPZÉS FELÉPíTÉSE: 20 nap, ami  3 napos (Edó) vagy 5 napos (vendégterapeuta) modulokból áll

  • A felsőfokú képzés kizárólag a főképzés képzés végzőseinek szól, illetve azoknak, akik jelenleg végzik a főképzést, már túl vannak az első négy modulon és egy nyári akadémián.
  • A csoportba folyamatos a becsatlakozási lehetőség.
  • 20 felsőfokú tanfolyam nap elvégzése után a résztvevők megkapják a Nelles Institut Transylvania végzős diplomáját.
  • Azokat a résztvevőket, akik elvégezik a felsőfokú képzést és saját állító gyakorlatot tudnak igazolni (legalább 15-20 csoportos nap vagy többéves egyéni gyakorlat), intézetünk weboldalán költségtérítés ellenében felvehetjük a Nellet Institut Transylvaniánál végzett állítók listájára.
  • A felsőfokú képzés Kolozsváron és Budapesten zajlik, magyar, román és angol nyelven. Amennyiben németül zajlik, akkor magyar, illetve román nyelvű konszekutív tolmácsolással. Mindenki kiválaszthatja a számára megfelelő nyelvű modult, a többnyelvűek akár másfél év alatt is elvégezhetik a képzést.
  • Biztosított a képzés elvégzésének a lehetősége a csak magyarul beszélők számára is, mivel lesznek csak magyar nyelvű modulok is azok mellett, amelyek más nyelven lesznek magyar konszekutív tolmácsolással.

TARTALOM
A képzés követelménye, hogy minden résztvevő, időkerettől függően egy vagy két alkalommal  személyes vagy szakmai témával hozzájárul a képzéshez. A hozzájárulás történhet előadás formájában, vagy gyakorlati módon, egy technika vagy módszer bemutatásával. Ez a hozzájárulás kötelező érvényű, előre be kell jelentkezni az időpontra és a témával. A saját téma bemutatása ösztönzőként szolgálhat arra, hogy a résztvevők valami saját témát vagy módszert dolgozzanak ki és mutassanak be. Minden előadás után a modul vezetője visszajelzést ad az előadónak.

A modul vezetői továbbra is tartanak előadásokat, és továbbra is szabad teret kapnak a személyes témák, illetve állítások, de már a résztvevők szakmai tapasztalataival megtámogatva, ezáltal a terápiás munka más jelleget kap, mint a főképzésen, az egyenrangúság, a kölcsönösség, az eszmecsere és a párbeszéd kerül előtérbe.

Amennyiben jelentkeznek a résztvevők állítási munkájából származó kérdések, a képzés ezek megbeszélésére szupervíziós keretet ad. A modul vezetői reflektálnak mind a személyes, mind a szakmai részre.

Program:

3 napos modul (Edó) péntek – szombat 10.00 – 13.00, 15.00 – 18.00, vasárnap 10.00 – 15.00

5 napos modul (vendégelőadó)  péntek, szombat, hétfő 10.00 – 13.00, 15.00 – 18.00, vasárnap 10.00 – 15.00, kedd  10.00 – 16.00

A felsőfokú képzés alakulásának a függvényében, a jövőben lehetséges, hogy megnyitom a szombatot vagy a vasárnapot nyílt napnak vagy máshol képződőtt terapeuták számára fenomenológiai pszichológián alapuló szupervíziós napnak. Ez nagy mértékben függ attól, milyen lesz az érdeklődés a képzés iránt. (Edó)

DíJ

3 napos modul 275 euró 

5 napos modul 400 euró (ez abban az esetben is érvényes, amikor vendégelőadó jön és az első három nap nyílt nap).

Fizetési ütem: modulonként, egy hónappal a modul kezdeti napja előtt

IDŐPONTOK 2027

január 29 – 31 (Gergely Edó, Kolozsvár, magyar)

június 4-8 (Malte Nelles, Székelyföld, angol – magyar)

november 5-9 (Coen Aalders – Gergely Edó, Kolozsvár, német – román)

A következő év időpontjai, a modulok vezetőinek a neve, illetve a modulok nyelve minden év őszén kerül fel a honlapra.