FILOZÓFIÁNK

Az emberi életre úgy tekintünk, mint az élet folyamatos megnyilvánulására. Az élet él, és élni akar. Az életnek ez a lenni akarása a megnyilvánulatlanból, a rejtettből törekszik a láthatóba, hogy megmutassa magát, hogy a világban létezőként lehessen. Ez a megnyilvánulás magától történik, ez nem emberi cselekvés, tudás vagy erőfeszítés eredménye. Az élet mozgás, és mindannyiszor, amikor elevennek érezzük magunkat, mozgat és megmozgat az élet. Ezt a mozgást időnként örömtelinek, máskor fájdalmasnak éljük meg. Ezeknek a mozgásoknak és megnyilvánulásoknak a fel- és elismerése a fenomenológiai pszichológia.

A lelki-szellemi növekedés, érés is magától történik. Természetes, erőlködésmentes folyamat. Amikor erre ráébredünk, akkor véget ér a keresés, véget ér a válasznak a keresése arra a kérdésre, hogy „ki vagyok én?”. A kérdésünkre az egész világ, maga az élet lesz a válasz, és ez percről percre, napról napra mutatkozik meg. Csak amikor már nem ellenkezünk az ellen, ami van és akik vagyunk, nincs bennünk megváltoztatási és javítási szándék, akkor szűnik meg a feszültség aközött, ami van, és aminek, a mi elképzelésünk szerint, lennie kellene. Békébe kerülhetünk önmagunkkal, és ráismerhetünk arra, hogy azok vagyunk, akikké az élet alakított. Ekkor kapcsolódunk össze egy mélyebb, nagyobb akarattal, árammal, részei a folyamatosan változó, táguló tudatnak.

A fenomenológiai pszichológia, korántsem kizárólag, a családállításból ismert képviselőkkel, segítőkkel dolgozik. Ez a munka lehetővé teszi, hogy a lélekben hordozott képek, mozgások kivetülhessenek és láthatóvá, ezáltal mind szellemi-lelki, mind pedig fizikai síkon megtapasztalhatóvá váljanak.

Az elméleti és gyakorlati alapot a Wilfried Nelles által kidolgozott modell adja, amely az emberi tudat egyéni és kollektív fejlődésének a modellje. A modell a tudat hét szintjére, és az emberi élet hét szakaszára irányul, amelyek a következők: gyermek az anyaméhben, gyermekkor, fiatalkor, fiatal felnőttkor, érett felnőttkor, öregkor, halál.

A modellel a gyakorlatban a LIP-pel (Lebensintegrationsprocess), egy állítási formával dolgozunk, amelynek magyar megfelelője élet integrálási folyamat. A LIP és a fenomenológiai állítás, amely integrálva, ugyanakkor maga mögött hagyva a most már hagyományosnak nevezhető családállítást, azt támogatja meg, hogy az egyén testi, lelki, szellemi éberségből, felnőtt tudatszintről, az itt és mostból nézhessen rá önmagára, egész életére, helyére a saját életében, a jelen társadalmában és a tudat evolúciójának folyamatában.