LIP coaching morzsák

“- Látom, hogy a gyerekünk annyira, de annyira igyekszik, hogy megfeleljen az apjának.
– A szülőtárstól nem tudod megvédeni a gyermeked.
Felnőttként csak kibírhatod a másikat.”
Ez így radikálisan hangzik, lehet is vitatkozni.
Ha elválsz, akkor attól nem tudod megvédeni a gyermeked, a válástól.
És a szülőtárstól sem, továbbra sem. Akkor sem, ha többé soha nem találkoznak.
Ha nem válsz el, akkor sem tudod megvédeni.
Ha fejre állsz, akkor sem tudod megvédeni.
Ha már egyszer megfogant tőletek, nem tudod a másiktól megvédeni.
Nem tudod a másikat kivonni belőle.
Nem tudod újradizájnolni.
Nem tudod befolyásolni.
Nem tudod kontrollálni.
Nem tudod lezárni a másik felé.

A másik ilyen értelemben maga az élet. Az első, akitől az anya félti a gyermekét. Az élet nem egy ember értékrendjét és szemléletét követi, hanem a maga útját. Lehet ezt evolúciónak is hívni, elméletekből nem állunk rosszul. Mindenképp nagyobb valami, mint amit mi az elmékkel teljességében be tudnánk fogni. Ezt hordozza magában a gyermekünk másik szülője és a gyermekünk is. Amikor erre nem akarunk ránézni, mert félünk attól, amit ott látunk, az életre nem akarunk ránézni. Amikor erre nem akarunk ránézni, mert fáj, amit látunk, az élet fáj, ez a nagyság fáj, ez a vad és leigázhatatlan és megzabolázhatatlan élet fáj, ami nem fér bele a mi róla alkotott elképzelésünkbe.

Ez az, ami piros ereket hoz a szemekbe, feszít és elnémít. Ez az, amit első körben legszívesebben gyűlöletnek, haragnak, lázadásnak, dühnek hívunk. Aztán kicsordul. Utána csend van. Nincs jubilálás, tüzijáték, big heppinessz. Nincs az az érzésünk, hogy mostantól aztán minden mindig hejde rendben, ezt jól megcsináltuk, hurrá. Nincs győzelem. Nincs megoldás. Nincs taps. Egy másik ember van. Egy másik foganás. A foganás azonban sötétben és rejtve történik. Nem az, akire ránézünk változik a mi akaratunk és kívánságaink szerint, hanem az, aki a másikra ránéz változik az élet formáló áramlatai által.

Így futjuk a köreinket, mindannyian az örök, megújuló élet szolgái. És ebben a történetben nincs “szolgább”. Ez az anyák egyik vakfoltja. Az enyém is.

LIP coaching morzsák