Szerző: edogergely

A siker szárnya és árnyéka

No photo description available.

Nemrég kaptam egy visszajelzést, “a férjemmel egy olyat csókolóztunk a minap, mint amilyet huszonegynéhány éve nem”, ami ismét elgondolkodtatott a sikerről. Amennyire csak vissza tudok emlékezni magamra, ha azt tehettem, amit valóban szerettem, soha nem unatkoztam és nem éreztem azt,

Férifiim, szeretteim

May be an image of beachAmikor olvastam Merletől a Védett férfiakat már megvolt a fiam. Úristen, rémüldöztem! Hát ide jutunk! Vajon mit tehetek én, sokcimkével ellátott, ideológiák-gyógyult, kríziseket átvészelt nő, így, a 21. század hajnalán? Miközben ezeken gondolkodtam, az élet nem állt meg a gondolataimmal,

A hibás

Abban a világban, ahol az ember van Isten helyén, az ördög helyén is az ember van. Ezt nem láttuk előre a self made man jubilálásakor, amikor a hurrá, a határ a csillagos ég, a végre azt csinálok magammal és az életemmel örömmámorában égtünk.

Ardzsuna íja

Ardzsuna történetéből nagyon sok kis részlet gyakran sietett a segítségemre. Arduzsuna sorsa az volt, hogy a háború vezetője legyen, bár ő nem akart harcolni. A kétszintes drámák és a konfliktusos drámák minden feszültsége benne van a történetében.

Az érinthetetlen: az új ember

Ha nem ügyelünk az érinthetőségre, érinthetetlenekké válunk. Az új dogma: azt csinálok az életemmel, amit akarok, az életem a saját elképzeléseim szerint, a világot pedig a saját képemre alakítom, pont hogy nem megadja, hanem elveszi tőlünk az életet.

Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál

Ezt a mesefordulatot a modern ember nem ismeri. A modern embernek pénze van, tekintélye van, tudása van, hatalma van, kapcsolatai vannak, egy csomó mindene van, amiért cserébe bármit megkaphat, ha épp úgy szottyan kedve. A mesékben ez az első két testvér a háromból,

Kisakkozni a fájdalmat

Az életünk nagy részét azzal töltjük, hogy megpróbáljuk kisakkozni, hogyan kerülhetjük el a fájdalmat. Ha ilyen vagy olyan döntéseket hozunk, ha így meg úgy megvilágosodunk, ha a tanszgenerációnk nemcsak visszafele, de előre is mind kilúgozva, ha az összes traumát felgöngyöljük,

A terapeuta vakfoltja, avagy a végtelen hurok


Egy gyakori kérdés, amit feltesznek főleg azok, akik a képzésen vesznek részt, de olyanok is, akik csak állításokon vesznek részt, az, hogy állíthatnak-e maguknak, és hogy én állítok-e magamnak? Nem, felelem mindig határozottan, és nem is javaslom. Attól még, persze,

AI szelencéje

Olyan távolinak tűnik a gyermekkor a bolhás tévével, amiben alig volt program, valamirevaló meg szinte semmi. Azt a gyorsulást, amit már eddig is elértünk a technológiával, valahogy, bukdácsolva követtük. Amit az AI és a ChatGTP hoz, fel se bírjuk fogni. Ma reggel,

Kos hava

Átfúj rajtunk a szél,

s ha nem ügyelünk, feltaszít a ló,
s József Attilával közösen játszuk
mindazt, mi el nem mondható.

Szavakat keresünk hozzá,
s elsírjuk, nevetjük azonnal,
nem forrhatnak ránk istenek arcai,
szeretetünk oldja a maszkokat.

S így vagyunk mi Ő és magunk mindig,