Ezt a mesefordulatot a modern ember nem ismeri. A modern embernek pénze van, tekintélye van, tudása van, hatalma van, kapcsolatai vannak, egy csomó mindene van, amiért cserébe bármit megkaphat, ha épp úgy szottyan kedve. A mesékben ez az első két testvér a háromból,

Az életünk nagy részét azzal töltjük, hogy megpróbáljuk kisakkozni, hogyan kerülhetjük el a fájdalmat. Ha ilyen vagy olyan döntéseket hozunk, ha így meg úgy megvilágosodunk, ha a tanszgenerációnk nemcsak visszafele, de előre is mind kilúgozva, ha az összes traumát felgöngyöljük,

Egy gyakori kérdés, amit feltesznek főleg azok, akik a képzésen vesznek részt, de olyanok is, akik csak állításokon vesznek részt, az, hogy állíthatnak-e maguknak, és hogy én állítok-e magamnak? Nem, felelem mindig határozottan, és nem is javaslom. Attól még, persze,

Olyan távolinak tűnik a gyermekkor a bolhás tévével, amiben alig volt program, valamirevaló meg szinte semmi. Azt a gyorsulást, amit már eddig is elértünk a technológiával, valahogy, bukdácsolva követtük. Amit az AI és a ChatGTP hoz, fel se bírjuk fogni. Ma reggel,

Átfúj rajtunk a szél,

s ha nem ügyelünk, feltaszít a ló,
s József Attilával közösen játszuk
mindazt, mi el nem mondható.

Szavakat keresünk hozzá,
s elsírjuk, nevetjük azonnal,
nem forrhatnak ránk istenek arcai,
szeretetünk oldja a maszkokat.

S így vagyunk mi Ő és magunk mindig,

Wilfried Nelles régi tanítványai, barátai, új tagok a képzésen, köztük egy jelenlegi Bakos Attila tanítvány is.
Ennél különösebb csoport nem is gyűlhetett volna össze szombatra. Varietas delectat, érzem gyakran, és látom, mindannyian Ugyanarról beszélünk. Minél változatosabb az Egy,

Van egy részünk, aki arra vár, hogy az anyja ismerje el, hibát követett el vele szemben. Van egy részünk, amely arra vár, hogy a családja ismerje el, hibát követett vele szemben. Van egy részünk, amely arra vár, a volt osztálytársak,

Gyermekkoromban volt egy kiskapu, ami a mi udvarunk és nagyanyám és nagynénémék udvara között állt.
Számunkra természetes volt az a kapu. Abba születtünk bele. Az a világ, amelyik kerítésén nincs kiskapu, hogy azokhoz, akiket szeretünk, hamarább átjuthassunk, nem létezett. Jártunk is át rendesen.

A Wilfried Nelles által kidolgozott LIP, életintegrálási modell szerint a mai ember, vagyis a modern ember a kamasz tudatszintjén él. Mai, modern emberen azt az embert érti, aki a tradicionális, a MI tudatszintjét kinőtte, belenőtt az én tudatba.

A gyermek még egy az érzéseivel. Ugyanúgy, ahogy egy az anyjával vagy azzal, aki az anyát helyettesíti. Szüksége van a szimbiózisra, mert érzelmileg még nem független. Wilfried Nelles csodálatos képével élve, a gyermek teste születése előtt még az anyánál van,