Van egy részünk, aki arra vár, hogy az anyja ismerje el, hibát követett el vele szemben. Van egy részünk, amely arra vár, hogy a családja ismerje el, hibát követett vele szemben. Van egy részünk, amely arra vár, a volt osztálytársak, tanárok, ismerjék el, hibát követtek vele szemben. Van egy részünk, amely arra vár, a volt vagy jelenlegi élet- vagy házastársa ismerje el, hibát követett el ellene. Van egy részünk amely folyamatosan arra vár, kérjen tőle az élet bocsánatot. Ismerje el, tévedett. Lássa be, igazságtalan volt. Tegye jóvá, amit elrontott. Ez az énrészünk jól be tudja nekünk tenni a kaput, meg tudja mérgezni a találkozásokat, bele tud köpni az ünnepi levesünkbe. Mert a világ olyan, amilyen. Van, amikor érkeznek elnézést kérő, megbánó üzenetek, de legtöbbször, a legtöbb sérelmünkért nem érkezik semmi. Mert az, aki a hibát elkövette, legtöbbször fel sem fogta, hogy mit cselekszik. Legtöbbször a legjobb szándékkal volt irántunk. Legtöbbször maga is mindenféle mintákat követett öntudatlanul, olyan dinamikák foglya volt, amelyek messze az ő egyéni életén túl nyúltak.
Hogy miért ilyen ez az élet? Hogy milyen nehéz a modern embernek megszokni, hogy ez élet ilyen? Hogy nem engedelmeskedik a modern ember parancsainak? Hogy esze ágában sem jut elnézést kérni azért, hogy minket erre a világra hozott, hogy általa vagyunk és rajtunk keresztül áramlik? Hogy nem szolgáltat semmilyen magyarázatot a miértjeinkre? Hogy, miközben mi ellene lázadunk, vele harcolunk, vagy épp védjük vagy mentjük ezerrel, nyugodtan végzi a dolgát, árad tovább, a maga módján, hatalmasan és titokzatosan. Talán néha nagyokat derül magában, amikor látja a mi kapálózásainkat, főleg azt, hogyan akarjuk megmenteni vagy kontrollálni azt, amiről igazából senkinek az égvilágon fogalma sincs.
Talán így, az ünnepi találkozások előtt, érdemes magunkhoz ölelni ezt a jóvátételt, sajnálomot, bocsánatkérést váró énünket, s azt mondani neki, az rendben van, hogy benned ott vannak ezek az elvárások, neked tényleg fájt, ami történt, téged tényleg bántottak, te tényleg árvának érezted magad, te valóban szenvedtél. De ezt az ünnepet most bízd rám, én megyek találkozni a szeretteimmel. Én, aki szintén bántottam már meg egy csomó embert, pedig a szándékom jó volt, én, aki szintén okoztam másnak szenvedést, csalódást, kárt. Én, aki szintén ember vagyok, élet vagyok, tökéletesen nem tökéletes, nem befejezett, hanem a forrásból az óceánba áramló életnyi lélek, aki emberi történetet élve tapasztalja az emberi létet. Igazi, szívtől szívig találkozásokat kívánok és minden pillantás után megtisztuló, megújuló szemet a látáshoz.