Az életünk nagy részét azzal töltjük, hogy megpróbáljuk kisakkozni, hogyan kerülhetjük el a fájdalmat. Ha ilyen vagy olyan döntéseket hozunk, ha így meg úgy megvilágosodunk, ha a tanszgenerációnk nemcsak visszafele, de előre is mind kilúgozva, ha az összes traumát felgöngyöljük, ha jól választunk szerelmet, barátot, családot, munkát, lakhelyet, stb. A modern ember nagy csapdája, hogy ő választ, hogy ő dönt, hogy rajta múlik. Nézz rá egy anyára, akinek meghalt a gyereke. Kinek a döntése volt? Nézz rá az öreg anyádra, nézd, milyen öreg. Az ő döntése volt? Nézz rá a szerelmedre, az összesre, aki volt, mindenki arca összerepedezett. Biztosan nem ilyen arcot akartak maguknak. Nézz rá arra, aki most téged a leginkább bánt. Nem tud másként tenni. És nézz rá arra, akit most a leginkább bántasz. Nem tudsz másként tenni. Az Élet, a Halál, és szolgálóik, a moirák, könyörtelenül végzik a dolgukat. Minél jobban szembeszegül ezzel a modern ember, annál inkább.
Szombat reggel az egyik idős hölggyel, aki szintén jár a képzésre, a román tengerpartól beszélgettünk. Hogy idén nyáron olyan sokan megfulladtak, hogy a médiában az összes halálesetről nem is mertek beszálmolni. Én jó úszó vagyok, mesélte a högy, a vízimentő meg is kérdezte, hogy nem szeretnék-e én is mentős lenni. Ezen nevetünk. Mondom neki, erre nem számítottál, hogy a te korodban ilyen munkaajánlatot kapj. De aztán rákérdek, szerinte mi változott meg? Az áramlatok, feleli. Nagyon sokat ásnak a tengerben, és ezzel befolyásolják az áramlatokat. Ahol eddig nem voltak, most vannak, mégpedig nagyon erősek. Ha valaki olyat kap el, aki nem tud úszni, vagy aki bepánikol, akkor elég pár kortyot nyelnie, és kész. De ha nem állsz ellen, csak ráfekszel az áramlatra, az visz egy darabig, aztán kivisz a parta. Hiszen az áramlat csak áramlat, nem akar tőled semmit, nem akar neked rosszat, nincs kifejezetten veled baja.
A modern ember témája a jól élés. De aki nem tud jól meghalni is (minden nap valami meghal bennünk, vagy, minden nappal közelebb lépünk a halálhoz), az soha nem fog tudni jól élni sem. Annak az élete olyan, mint az árnak ellenszegülő fuldoklóé, csak épp az egész élete egy ilyen kifeszített pillanattá válik. Vergődéssé.
Nem lehet kisakkozni az Életet, hogy ezt, köszi, kérem, a jó kis pihipuha cukiságot, viszont ezt a nagy trutyit meg helló, nem. Nincs a mi kezünkben semmi. Pont úgy, ahogy a Halált sem lehet kisakkozni. Lehet rettegve fogadni, vagy tele szájjal kacagva, mint Zorbász, a görög, de kisakkozni nem lehet.
Kép: A hetedik pecsét, Bergman
Kisakkozni a fájdalmat