Ardzsuna történetéből nagyon sok kis részlet gyakran sietett a segítségemre. Arduzsuna sorsa az volt, hogy a háború vezetője legyen, bár ő nem akart harcolni. A kétszintes drámák és a konfliktusos drámák minden feszültsége benne van a történetében. A kétszintes dráma feszültsége abból fakad, hogy az istenek szintjén más az igazság, mint az emberek szintjén. Az istenek szintjén Ardzsuna sorsa el van döntve, harcolnia kell az unokatestvérei ellen. Krisna segít neki némileg feloldani ezt a belső konfliktust azzal, hogy felvillantja előtte a Maya fátyla mögül előtáruló világot, segít egybelátni a két szintet, az örök körforgást. Attól még Ardzsuna fájdalma megmarad, hiszen a rátámadó unokatestvéreivel együtt nőtt fel, úgy szereti őket, mint a testvéreit. Viszont ha ő ellenáll sorsa beteljesítésének, azzal csak nő a baj, trónbitorló unokatestvérei sorsa nem az, hogy vezetők legyenek. Amerre járnak, viszály fakad, virágzás helyett elszegényedés és nyomor. Amerre az öt jogos trónörökös pándava herceg jár, akkor is virágzás van, amikor épp menekülnek és csak a puszta életükről és a túlélésükről van szó. Végül kénytelenek szembeszállni a Kaurákkal, a trónbitorlókkal. A szörnyű nagy háborúban mindenki elpusztul, kivéve az öt pándava herceget. Bár győznek, ez nem teszi boldoggá őket. Ezek a hercegek már akkor tudták, a háborúban nincs győztes.
Amikor belső konfliktusban vagy harcban találjuk magunkat, bár mi nem akartunk harcolni, a szívünk előre gyászol. Nem a félelem az úr, hanem az elkereülhetetlen veszteség okozta fájdalom. Az első elvonuláson, amit tartottam, valaki első perctől kontrában volt. Úgy jelentkezett be, hogy az egyik régi, kedves ismerősöm barátnője, ezért jó szívvel fogadtam. Ő volt az egyetlen, akit nem ismertem. Első perctől nem vett részt az egyik fő foglalkozáson, aztán az első családállítás után, ami a másik fő program volt, odajött hozzám és azt mondta, ő volt egyszer Belgiumban egy állításon, és ő tudja, hogyan kell csinálni, nem úgy, ahogy én csinálom. Mondtam neki, hogy ha semmilyen programon nem vesz részt, akkor menjen el, és nem kell fizetnie semmit. Azt felelte, nem megy el, mert a csoportban jól érzi magát. A csoportban pedig mindenkit kioktatott, mindent mindenkinél jobban tudott, a hátam mögött megpróbálta ellenem uszítani az embereket. Oda jutottunk, hogy az egyik legjámborabb ember jött oda hozzám, és azt mondta, Edó, ha nem csinálsz valamit ezzel az emberrel, a saját kezemmel fojtom meg. Tehetetlenségem és konfliktuskerülésem ára az lett, hogy végül, amikor már én sem bírtam tovább, és határozottan szólítottam fel, hogy menjen el, már késő volt. Azt felelte, csak nekem volt első perctől valami bajom vele, de a csoport őt szereti. Majd, ha a csoport kéri, hogy menjen el, elmegy. És akkor azt mondtam, jó, legyen, ahogy akarod. És tudtam, hogy a csoport szét fogja szedni. Így is lett. Az összes feszültség, ami felgyülemlett az emberekben, visszaáradt rá. Utólag tudtam meg, hogy az ismerősöm, akinek a barátnőjének hazudta magát, közben megtudta, hogy ez a nő Kolozsváron, felhasználva az ismeretségüket és az ő nevét, nagyon sok közösségbe bevágódott, és mindenütt viszályt és zavart, ellenségeskedést keltett. Mivel ez egy digital detox elvonulás volt, nem tudott értesíteni, hogy legyek vele óvatos. Az egyik legkeményebb esetem volt ez. Megrázó volt, mind emberileg, mind a bennem élő, fel nem vállalt vezetőnek. Megannyi kétely, kérdés támadt a nyomában. Mit tehettem volna másként? Mit tehetek másként?
Ha egy ember harcol, ellenszegül, támad egy csoportban, egyedül több energiát képes elvinni, mint az egész csoport együtt. Mert ő csak viszi az energiát, kéri a figyelmet, míg a többivel kölcsönösség és bizalom van. Az elvonuláson, miután végre elment ez a nő, az egyik férfi résztvevő azt mondta, köszönöm, Edó, hogy végre elküldted, az az érzésem, hogy mindvégig a hátamon ült és rajtam lovagolt. Fájdalmas, szomorú történet, hiszen a végén láthattam, hogy a rosszul értelmezett vezetésnek, a túlzott kedvességemnek, hogy nehogy megbántsak valakit a visszautasításommal, mi lett az ára. Amikor egy csoportot egy embernek beáldoztam, akkor mindig ez lett az ára. Az az egy ember kapta a figyelmem javát, és a többi, akit nem az érdekelt, hogy állandóan fölém kerekedjen, akik valóban hozzám jöttek, ők kapták a figyelmem maradékát.
Amikor tartottam az önismereti képzést a vezetőknek, a résztvevők visszaigazolták, ez az egyik legkeservesebb, legkényesebb téma. Ebből fájdalom nélkül nem lehet kijönni. Bármilyen megoldást találj rá, kicsit úgy jársz, mint a pándava hercegek, nem a győztes örömével távozol, hiszen háborúban nincs győztes.
Ardzsuna volt az egyetlen az öt testvér közül, akinek a mestere az isteni íjat odaadta. Nem kérte, nem követelőzött, nem akarta. Neki volt szánva. Bármilyen konfliktuskerülő is volt, egyszer csak egy nagy testvérháborúban, igazából unokatestvér háborúban találta magát, amelyben neki kellett vezetnie a harcokat. Nem volt kívánságműsor.
Hogy mi ma mit kezdünk a továbbra sem kívánságműsor élettel, az a nekünk szánt kihívás. Hogy mit kezdünk a nekünk szánt íjjal, az is a mi dolgunk. Ha igent mondunk akkor, amikor nem van bennünk, a testünk fogja helyettünk kimondani a nemet. Vagy fordítva, ha nemet mondunk akkor, amikor igen van bennünk. Valaki bennünk mutatja nekünk lelkünk igazságait. Elkerülhetetlenek a konfliktusok, a gyász, a veszteség és fájdalom érzései. Ezek ellenére, vagy pont ezek miatt, bizonyos lépéseket meg kell tennünk magunk miatt, és azokért, akik, valamiért, épp mindket találnak meg, mert valamit általunk tanulnak az életetükről. És megpróbálhatjuk a lehetetlent, reménykedni, hogy ha elég kitartóak vagyunk, az az egy, akinek igazából mi nem kellünk, végre befejezi a harcot; vagy elengedni, adott esetben elküldeni, és azt mondani, lássuk, ki az, aki viszont itt van. Mert az, aki valóban itt van, azzal lehet növekedni, azzal lehet élni.
Ki az, aki valóban ott van neked? Lehet nincs fényes neve, facebook követőtábora, nem is extrém okos vagy ügyes, nem kapott világmegmentő díjat, hanem csak egy egyszerű ember, aki néha pont azokkal a gondokkal küzd, mint te, pont olyan tanácstalan és pont olyan esendő. Igen, pont ő, akire most gondoltál. Ideje a figyelmeddel felé fordulnod.
Jó reggelt!
(Kép: Néra völgye, 2015, A csend szíve digital detox elvonulás)