Átfúj rajtunk a szél,

s ha nem ügyelünk, feltaszít a ló,
s József Attilával közösen játszuk
mindazt, mi el nem mondható.

Szavakat keresünk hozzá,
s elsírjuk, nevetjük azonnal,
nem forrhatnak ránk istenek arcai,
szeretetünk oldja a maszkokat.

S így vagyunk mi Ő és magunk mindig,

Wilfried Nelles régi tanítványai, barátai, új tagok a képzésen, köztük egy jelenlegi Bakos Attila tanítvány is.
Ennél különösebb csoport nem is gyűlhetett volna össze szombatra. Varietas delectat, érzem gyakran, és látom, mindannyian Ugyanarról beszélünk. Minél változatosabb az Egy,

Van egy részünk, aki arra vár, hogy az anyja ismerje el, hibát követett el vele szemben. Van egy részünk, amely arra vár, hogy a családja ismerje el, hibát követett vele szemben. Van egy részünk, amely arra vár, a volt osztálytársak,

Gyermekkoromban volt egy kiskapu, ami a mi udvarunk és nagyanyám és nagynénémék udvara között állt.
Számunkra természetes volt az a kapu. Abba születtünk bele. Az a világ, amelyik kerítésén nincs kiskapu, hogy azokhoz, akiket szeretünk, hamarább átjuthassunk, nem létezett. Jártunk is át rendesen.

A Wilfried Nelles által kidolgozott LIP, életintegrálási modell szerint a mai ember, vagyis a modern ember a kamasz tudatszintjén él. Mai, modern emberen azt az embert érti, aki a tradicionális, a MI tudatszintjét kinőtte, belenőtt az én tudatba.

A gyermek még egy az érzéseivel. Ugyanúgy, ahogy egy az anyjával vagy azzal, aki az anyát helyettesíti. Szüksége van a szimbiózisra, mert érzelmileg még nem független. Wilfried Nelles csodálatos képével élve, a gyermek teste születése előtt még az anyánál van,

A gyerek semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy szeressék.

Semmi másra.
Ha ez nincs, számára a semmi van.
A nemlét van.
A lét számára szeretetet jelent.
Bármit megtesz azért, hogy szeretve és elfogadva legyen.
Jól tanul.
Teljesít.

Minél kevesebbet tudok a kliensemről, annál jobb. Ez homlokegyenest szembemegy a modern pszichológiával. De hiszen nem az lényeg, hogy minél több titkot, összefüggést, blokkot, akadályozó mintát feltárjunk, és ezáltal szabadabbá váljak? kérdezheted most magadban. A lényeg itt sem a mennyiségen van.

Előfordul, hogy tapintható a félelem. Nem akarom, hogy feltépjük a régi sebeket, és aztán ott maradjak a fájdalommal, mondják gyakran a klienseim. Egyfelől tudják, nincs más út a gyógyulás felé, mint hogy a régi sebet még egyszer feltépjük (ha már begyógyult,

„- Látom, hogy a gyerekünk annyira, de annyira igyekszik, hogy megfeleljen az apjának.
– A szülőtárstól nem tudod megvédeni a gyermeked.
Felnőttként csak kibírhatod a másikat.”
Ez így radikálisan hangzik, lehet is vitatkozni.
Ha elválsz,